Samsung telefonok A Samsung készen áll a következő generációs Galaxy Z telefonokra

2022 augusztus 7

0

A Samsung készen áll az új Galaxy Z Flip telefonokra

A Samsung készen áll a következő generációs Galaxy Z telefonokra

Galaxy Z Flip

A Samsung Galaxy Z Flip sorozata, hatalmas sikert aratott, a megjelenés után. A gyártó nemrég bejelentette, hogy tavaly több mint 10 millió összehajtható okostelefont szállítottak ki. Ez, 300%-os növekedést jelent 2020-hoz képest. Ezek többsége, Samsung Galaxy Z sorozatú készülék volt.

A cég most azt állítja, hogy készen áll a következő generációs, összecsukható telefonok bemutatására.

TM Roh, a Samsung MX elnöke a következőket mondta: „Három évvel ezelőtt a Samsung Galaxy összecsukható készülékeket, egyetlen szóval lehetett összefoglalni: radikális. Nagyon gyorsan világossá vált, hogy ez az úttörő kialakítás tökéletesen illeszkedik, a modern életstílushoz. Ennek eredményeként, ami három éve még újdonságnak számított, ma milliók kedvelt választása. ”

Tíz évvel ezelőtt a cég, feltette magának a kérdést: Hogyan tudna nagyobb kijelzővel és jobb hordozhatósággal rendelkező okostelefonokat készíteni?

A Samsung, azóta olyan technológiákon dolgozik, amelyek ezt megvalósíthatják. Legyen szó összecsukható kijelzőről, vagy kifinomult csuklós mechanizmusokról , a vállalat számos technológiai akadályt leküzdött, a Galaxy Z összecsukható eszközeinek piacra dobásával.

A Galaxy Z vásárlók több mint 70%-a, a Galaxy Z Flipet választotta

A TM Roh szerint a Galaxy Z vásárlók több mint 70%-a a Galaxy Z Flip mellett döntött a hordozható kialakítás, a merész színválaszték és a jobb önkifejezés miatt. Csaknem minden harmadik Galaxy Z vásárló a Galaxy Z Foldot választotta, a nagyobb képernyő és a maximális teljesítmény érdekében. Mindkét eszköz radikális változást kínál, az okostelefonok használati szokásaiban.

A következő összecsukható telefonjaival, a Galaxy Z Flip 4 -el és a Galaxy Z Fold 4-el a vállalat azt állítja, hogy „minden részletében előrelépést tett, és megújította az eszközök által lehetővé tett új élményeket. ” A Samsung azt állítja, hogy együttműködött a Google -lal , a Microsofttal és más partnerekkel annak érdekében, hogy jobb, összecsukható képernyőkre alkalmas funkciókat hozzon létre.

A cég egy új videót is közzétett, amely bemutatja, hogy a Samsung gyártóüzemei, ​​hogyan állnak készen, az összehajtható telefonok növekvő elterjedésére.

Forrás




Ugrás a tetejére ↑