Mobil hĂ­rek ASUS Zenfone 12 Ultra

2025 február 6

0

ASUS Zenfone 12 Ultra képek

A gyártó megerősítette, hogy a gyár új nagy dobása, az Asus Zenfone 12 Ultra, Február 6-án érkezik. A telefonról megjelentek sajtóképek, és specifikáció is. Ami a szabványos okostelefonokat illeti, elmondható, hogy az ASUS nem a legkiemelkedőbb név, a mobiltelefonos piacon. Ez viszont, nem mondható el a játékra szánt telefonkínálatról, mivel a ROG Phone telefonsorozat, a legerőseb készülékek közé tartozik, ebben a kategóriában.

Azonban a számítógépek, és a technológia óriásának, továbbra is elérhető a Zenfone termékcsaládja, amely minden évben megjelenik. Míg a vállalat az elmúlt években lassította a piac megközelítését elmondhatjuk, hogy a Zenfone telefonok sok irányt határoztak meg, a mobilpiacon.

Emlékeztetőül, a Zenfone volt az első, amely 4 GB RAM-ot hozott egy okostelefonba, ami akkoriban túlzásnak számított. Most pedig 16 GB, vagy akár 24 GB RAM is van az okostelefonokban. Az ASUS megerősítette, hogy a sorozat következő nagy dobása, a Zenfone 12 Ultra, Február 6-án érkezik. Ma megjelentek a sajtó renderelései és a telefon részletes specifikációi.

Az új készülék valamivel kisebb, de szélesebb kameramodullal rendelkezik a Zenfone 11 Ultra-hoz képest. Még mindig tartalmaz egy hármas kamerás beállítást, benne egy 50 MP-es elsődleges érzékelővel, és természetesen OIS-szel. Az új készülék legtöbb specifikációja hasonló, a ROG Phone 9-hez. Azonban előfordulhat, hogy annál kisebb 5,500mAh-ás akkumulátorral érkezik, a ROG modellben található 5,800mAh-ás akku helyett.

ASUS Zenfone 12 Ultra Műszaki adatok, és jellemzők

Az ASUS Zenfone 12 Ultra, várhatóan 6,78 hüvelykes Full HD+ LTPO AMOLED kijelzővel fog rendelkezni. Képes, az 1-120 Hz-es képfrissítési gyakoriságra is. A Samsung E6-os képernyő panel támogatja a 10 bites HDR-t, eléri a 2,500 nit fényerőt, és Corning Gorilla Glass Victus 2 védelmet kapott.

A készüléket a Snapdragon 8 Elite lapkakészlete hajtja, amely 3 nm-es eljárással készül, Adreno 830-as GPU-val. 8 GB vagy 16 GB LPDDR5X RAM-mal, és 256 GB vagy 512 GB UFS 4.0 tárhellyel érkezik. A telefon Android 15-öt futtat Zen felhasználói felülettel, és támogatja a kettős SIM-kártyát (nano + nano).

A kamerakészlete tartalmaz egy, 50 MP-es Sony LYTIA 700 érzékelőt OIS-szel, és 6 tengelyes gimbal stabilizátort is. Kapuk még vele, egy 13 MP-es ultraszéles látószögű kamerát, és egy 32 MP-es 3x telefotó érzékelőt is. etermészetesen, ez utóbbi is rendelkezik képstabilizálással, OIS-szel. A szelfikhez 32 MP-es előlapi kamerát kapott amely, 90 fokos látómezővel rendelkezik.

Egyéb funkciók közé tartozik a 3.5 mm-es fejhallgató-csatlakozó, a kettős sztereó hangszóró a jó minőségű csengőhangok és smshangok számára, és a kijelzőbe épített ujjlenyomat-érzékelő is.

A csatlakozási lehetőségek közé tartozik az 5G SA/NSA, kettős 4G VoLTE, Wi-Fi 7, Bluetooth 5.4, GPS (GLONASS, Baidou, Galileo, QZSS, NavIC), USB Type-C és NFC. A telefon IP68-as por- és vízállósági besorolással rendelkezik.

Az 5,500mAh akkumulátor támogatja a 65 W-os HyperCharge gyorstöltést, a Quick Charge 5.0-öt, a PD töltést is,valamint a 15 W-os Qi vezeték nélküli töltést. Az árakról, egyelőre semmilyen információnk nincs.

Forrás




Ugrás a tetejére ↑