Samsung telefonok Samsung W23 Ă©s W23 Flip

2022 oktĂłber 22

0

Bemutatták a Samsung W23 és W23 Flipet

A Samsung, minden évben kiadja a Z Fold egy szebb verzióját, amely kizárólag a China Telecom számára készül. Ilyen volt például, a tavalyi Samsung W22 is. Azonban a Samsung, most először kiad egy W Flip modellt is, amely természetesen a Z Flipre épül. A készülék, megjelenésében hasonlít a régi W flip telefonokra, csak annak modernebb változata.

Amit a telefon külsejéről tudni érdemes, hogy a W sorozatú telefonok, hagyományosan fekete és arany színben készülnek. A hátlap fekete kerámia, a zsanér pedig dekoratív gravírozású. A Samsung állítása szerint, a W23-as páros zsanérja, csúcsminőségű órafém, aminek az elkészítésekor precíziós vágási eljárást alkalmaztak. A polírozás, nano-szintű technológiával készült.

Samsung W23 Ă©s W23 Flip

Samsung W23

Az új pántszerkezet állítólag vékonyabb, és rugalmasabb is. A zsanér külső oldala dombornyomott fémmintával is rendelkezik. Mind a W23, mind a W23 Flip középen a „Heart to the world” feliratú logóval készül.

A készülékekhez kapható S Pen, amely egyébként nem tartozék, hanem külön megvásárolható, ugyanúgy a telefonhoz illő új színezést kapott, fekete és arany színben.

A két mobiltelefon, egyedi témákkal is fel van töltve. A használható témák közül a fő téma, a Song-dinasztia korabeli porcelánokból merít ihletet.

A Samsung W23 Flip, a Galaxy Z Flip4 hardverének a legtöbb részét felhasználja, és a hagyományos W-sorozat stílusát alkalmazza. Bár a stílus ugyanaz de ez a telefon, a kerámia helyett egy jóval olcsóbb üveg hátlapot kapott. A zsanér azonban továbbra is gravírozott.

A Samsung W23 Flip hardvere

Samsung W23 Flip

Samsung W23 Flip

A tervezési változtatásoktól eltekintve a W23 5G és a W23 Flip alapvető specifikációi ugyanazok maradnak, mint a negyedik generációs Galaxy Z összecsukható készülékei. A márka azonban megnövelte a RAM-ot és a belső tárhelyet.

A W23, 7,6 hüvelykes belső képernyővel, és három hátlapi kamerával rendelkezik. Egy 50 MP-es főérzékelővel, 12 MP-es ultraszéles látószögű objektívvel és 12 MP-es teleobjektívvel.

A kijelző alatt pedig, van egy 4 MP-es szelfijamera, valamint egy egy 10 MP-es kamera is. A Samsung W23 és a W23 Flip egyaránt 6,7 hüvelykes fő AMOLED kijelzővel rendelkezik, amely 120 Hz-es képfrissítésre képes.

A Samsung W23 5G, valamint a W23 Flip is Snapdragon 8+ Gen 1 lakakészletet kapott. Az előbbihez 16 GB RAM, míg az utóbbihoz 12 GB RAM párosul. Mindkettő 512 GB belső tárhellyel rendelkezik. A W23 5G és W23 Flip 4400 mAh-s, illetve 3700 mAh-s akkumulátorral készült.

A Samsung W23 5G ára hozzávetőlegesen 2.207 USD, amit a 16 GB + 512 GB opcióért kell kifizetnünk. A W23 Flip hozzávetőlegesen 1379 USD, amit a 12 GB + 512 GB-os változatért kell kifizetnünk. Mindkét készülék előrendelhető a Samsung hivatalos weboldalán, a szállítás október 28-án kezdődik.

Ha nem ismered a Samsung W sorozatot azért fordulhat elő mert, ezt a gyártó, ezt a sorozatot kizárólag a China Telecom számára készíti. Ennek megfelelően a Samsung W23 Flip és W23 nem lesz elérhető a nemzetközi piacon. A Samsung W23 és a W23 Flip kiszállítása, október 28-án kezdődik.

Forrás




Ugrás a tetejére ↑